H E L Y R E Á L L Á S
N E M Z E T I   É R Z E L M Ű E K N E K
Üdvözöllek honlapomon!

Örülök, hogy idelátogattál és hiszem, hogy az alábbiak olvasása áldást hoz rád is.

Mint hívő keresztény, hiszek a nemzetünk jövőjében, mivel Isten sokszor kijelenti igéjében az Ő jó tervét ebben a témában is. A magyarság jövője elsősorban nem anyagi vagy politikai tényezőktől függ, hanem az egyének erkölcsi megváltozásától. A bűn kérdése nem egy vallásos fogalom, hiszen ezzel vannak tele a hírek (a világi média) és az ez ellen való szélmalom harcokkal. Tehát a magyar embereknek a bűntől kell megszabadulniuk, hogy ez áldást és életet hozzon a nemzet számára is.

Isten a Bibliában bemutatja az utat a nemzetek számára - és most kapaszkodj meg - Izráelen keresztül. A bibliában minden áldás, mag formájában - pl: búza - jelenik meg. Ez a mag a Sém vérvonalából született Ábrahámban jelenik meg, akinek azt ígérte Isten, hogy benne és rajta keresztül áldja meg a föld összes nemzetét.
Ábrahám bemutatta a hit útját és ez az út a mi utunk is a Teremtőhöz. Ábrahám vér szerinti utóda Jézus, akiben Isten beteljesítette az Ábrahámnak adott összes ígéretet.
Ez a Jézus azért jött, hogy elvegye az előbb már említett  bűnöket és megszabadítsa a népét (az embereket).

Isten a magyarságot is kiválasztotta magának arra, hogy rajtunk is megmutassa az ő dicsőségét. Ez azonban csak egy úton lehetséges: ha hiszünk Jézusban és készek vagyunk elfordulni a bűneinktől . Köztudott, hogy a magyar szélsőjobboldal erősen antiszemita és zsidóellenes. Nézzük, hogy ez a hozzáállás hogyan hat az egyén és a nemzet életére. Az 1 Mózes 12:3-ban Isten az ember elé tárja az áldás és az átok ígéretét. Amennyiben az ember felismeri az 1 Mózes 12:3-ban felsorolt összefüggéseket pl. hálás az elődökért - a hit szerintiekért is, még ha zsidók voltak is -, ez áldást fog hozni számára. Viszont ha átkozza embertársát és ellenséges magatartású vele szemben, akkor magára vonja Isten haragját, s ez átkot hoz rá és a nemzetére egyaránt. Hiszem, hogy most erre van a legkevesebb szüksége a nemzetünknek.
Tovább